Covid (2021)


Kedves Vendégeink,

Tudjuk, hogy az utazás továbbra is bizonytalan tényező, de abban is biztosak vagyunk, hogy végre ti is megérdemeltek egy nyaralást a hosszú bezártság után! Bibione kicsi és biztonságos, mi pedig a Casa Meranoban mindent megteszünk azért, hogy a nyaralás a legnagyobb biztonságban történhessen!

  • Kis családi vállalkozás– házunk jellegéből fakadóan kis látszámú személyzettel várjuk vendégeinket és folyamatosan gondoskodunk arról, hogy sem velünk (bár ezt kifejezetten sajnáljuk), sem pedig a többi vendéggel ne legyen túl sok kontaktus. 
  • Recepció – a be- és kijelentkezéshez csak egy személy tartózkodhat a recepción, aki saját úti okmányát, illetve a családtagok személyes adatait is megadja. Kérésre self check-int és self check- out-ot is meg tudunk beszélni, ehhez az utazás előtt e-mailen keresztül kérjük majd az okmányokat. 
  • Takarítás – a szobát a távirányítótól a villanykapcsolókig, mindenütt fertőtlenítetve adjuk át! Mindent megteszünk, hiszen tudjuk, hogy ez most fontosabb mint valaha bármikor! A szobával napi takarítás is jár, ezt azonban az idén csak a vendégeink külön engedélyével tesszük meg. Kis piros- zöld cédulával kérjük jelezni az ajtón, hogy bemehetünk-e és csak akkor lépünk be, ha erre engedélyt kapunk! 
  • Reggeli – top büfénket ezen a nyáron még nagyobb térben rendeztük be, míg a reggeli elfogyasztására egy egész étterem áll a rendelkezésünkre, ahol mindenki oda ül, ahol a legnagyobb biztonságban érzi magát, ideértve kültéri asztalainkat is! 
  • Étterem – biztonságosabbnak érzed a mi falaink között tölteni a strandoláson kívüli időt? Foglalj félpanzióval vagy teljes ellátással, illetve kérd az étlapról választott ételedet elvitelre és fogyaszt el a suited-ben! 
  • Közös terek – legfontosabb közös terünk maga az étterem, ahol a kötelező távolság megtartása a legfontosabb feladatunk lesz ebben az évben, a kiszolgálás pedig maszkban és kesztyűben történik. A liftet naponta kétszer fertőtlenítjük, beleértve a gombokat is. Ne feledd azonban, hogy minden szobánk megközelíthető lépcsőn, ha így biztonságosabbnak éreznéd!
  • Foglalás törlése vagy módosítása? Foglalási kondícióinkat a járványügyi helyzet tekintetében átírtuk és teljesen rugalmassá tettük. A foglalásokat mindössze 7 nappal az utazás napja előtt ingyenesen le lehet mondani vagy a dátumot  díjmentesen módosítani, természetesen az új dátum aktuális tarifáit figyelembe véve. Nem kérünk előleget, csak egy kártyaszámot garancia gyanánt.  
  • Kedvezmények – Szeretnénk továbbá emlékeztetni kedves törzsvendégeinket, hogy ahogy eddig is, most is 10% kedvezményt biztosítunk a szállás árából (törzsvendégünk pedig mindenki, aki egyszer már foglalt nálunk:)), ezen a nyáron pedig minden új vendégünknek is ajánlunk 5% kedvezményt, amennyiben a weboldalunkon foglal. 
  • Bibione strandja – a mi ernyőink igazá nagy területen, 4mx4m-en várják a családodat!
  • Programok? Fedezd fel Bibione rejtett természeti kincseithajózás a lagúnában, kirándulás Valgrande völgyben, kerékpártúra a világítótoronyhoz.. ezek a legjobb programok Bibionében, itt az ideje, hogy kipróbáld őket!
  • Maszkok, fertőtlenítő gélek – természetesen minimum, hogy mindennel szolgálunk, ahogy mi magunk is rendszeresen használjuk ezeket! 

Ha további kétségeid, kérdéseid lennének, írj nekünk! Minden különleges kérést különös figyelemmel követünk ezekben a nehéz időkben. 

 

Üdvözlettel,

A Casa&Ristorante Merano –  Bibione Spiaggia Csapata